Régen írtam már. De most írok, mert jót rajzolgattam a scribblemaps-szel. Gyakorlásképpen elkésztettem a vasárnapi túránk térképének egy darabját. Az eredmény megnézhető a scribblemaps linken, vagy akár a forrás is megnézhetp klm-ben. Ezt a googlemaps is szépen meg tudja enni. És a legmókásabb, hogy a térképet be is ágyazhatom ebbe a weblapba, akár OpenStreetMap csempeforrással.
A Pilis-tetőt látogattuk meg. Egy elhagyott katonai bázist és egy kilátó-tisztást találtunk a 756 méteres csúcson. Azért is javasolta Tamás ezt a túra útvonalat, mert ő már jól ismerte: szinte végig a forgalomtól elzárt aszfalt úton haladtunk, így aztán könnyű volt tolni Emmát a babakocsiban, amikor bekéredzkedett a lány...
Szerencsére egyre inkább bekerül a köztudatba, hogy mit ünneplünk június harmadik vasárnapján. Eláruljam, hogy mit? Pontosabban, kit, azaz hát kiket? Igen, bizony, az APÁKAT.
Hajni szerencsére szorgalmasan fényképezgetett, és sikerült összeállítanom egy kis ízelítőt a sok mókából...
Szombaton nyílt nap volt az Fővárosi Csatornázási Művek Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepénél. Reggel kilencre volt meghirdetve a dolog a Vízmű weblapján, de csak 10-től kezdődött az üzemlátogatás. Ráadásul pont most sikerült is időre odaérnünk, 9 előtt pár perccel már ott voltunk.
Először elkeseredtünk, hogy mi lesz most, várhatunk egy órát, de aztán feltaláltuk magunkat. Benéztünk egy közeli bevásárló központba, hátha találunk Zoránkának szandált. És igen, ügyesek voltunk, találtunk. Na persze nem a boltban, ahol először kerestük, hanem egy patikában!
Ráadásul épp aznap le is volt árazva, szóval nagyon jól kezdődött a napunk. Aztán kávé, süti a nagy örömre, és siethettünk vissza az üzem bejáratához.
Az üzemlátogatás nagyon izgalmas volt. Erről lesz szó a folytatásban. Vigyázat, sok fényképet készítettem!
A Marketről immár letölthető az NSO Android alkalmazás; eddig egész jó pontokat kapott, örülök neki. Mert mindig nagy öröm, ha az ember gyereke szépen teljesít. ;) Remélem, 4.5 alá nem is megy majd a pontszám!
A tervezés/megvalósítás során sok érdekes tapasztalatot szereztem...
(1 oldal ennyiből: 23, összes bejegyzés: 225)
